Cím: 7463 Magyaratád, Hősök tere 4.| Telefon: 82-520-004
Untitled Document

Köszöntő


Tisztelettel köszöntöm Önt Magyaratád, Patalom, Orci és Zimány Községi Önkormányzatok Körjegyzőségének honlapján.

E honlap létrehozásának oka a körjegyzőség illetékességi területének – Orci és Zimány községekkel – 2009. január 01. napjától való bővülése volt.

Körjegyzőségünk már négy településen élő több, mint 2500 állampolgár számára kíván – lehetőség szerint minél magasabb színvonalú – közigazgatási szolgáltatást nyújtani.
Bízom abban, hogy Orci és Zimány község lakosai pozitívan értékelik majd a változást, amelyet a magyaratádi körjegyzőséghez történő csatlakozás hoz. Szándékaink szerint mindent megteszünk ennek érdekében.
A hivatalunkban dolgozó köztisztviselőknek a hivatal 1991-ben történt megalakulása óta folyamatosan feladata az állampolgárok jogszabályi kötelezettségből adódó kiszolgálása és egyik legfontosabb célja a hozzájuk forduló polgárok egyéb ügyeinek intézéséhez segítség nyújtása. Továbbá nagy feladatot jelent a körjegyzőséget fenntartó önkormányzatok, képviselő-testületek munkájának segítése is. A körjegyzőség köztisztviselői – a hivatal bővülése miatti többletfeladatok ellenére –  a jövőben is nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a lakosság segítésére, mert a kisfalvakban élő emberek számára is megjár a minél magasabb szintű, színvonalú közigazgatási szolgáltatás és tudjuk, hogy a jogszabályok útvesztőiben nehéz az eligazodás. Ezért forduljanak hozzánk bizalommal, ha úgy gondolják, hogy problémáikban segítségükre lehetünk.

Remélem, hogy hasznos információkat talál honlapunkon, amelyet – a lakossági igényeket is figyelembe véve – igyekszünk a jövőben folyamatosan bővíteni.

Kérem, hogy amennyiben a körjegyzőség működésével esetleg honlapunkkal kapcsolatosan észrevétele, javaslata van az a következő e-mail címen jelezze számunkra: korjegyzoseg@magyarat.t-online.hu

Magyaratád, 2009. január 1.

Tisztelettel:

Máténé Prisztács Éva

körjegyző